Miközben néhány hete még joggal állították egyesek, hogy fagypont alatt van a politikai hőmérséklet, az azóta eltelt időben elérhető közelségbe került az ellenzéki térfél megújulása, vagy ha úgy tetszik, az ellenzék „leváltása”. Az újonnan megjelenő politikusok vagy akár komplett mozgalmak egyelőre még nem mind fedték föl stratégiájukat, sőt az arcélüket sem; a legrejtélyesebb a Gémesi György által meghirdetett, hamarosan zászlót bontó jobbközép mozgalom, melynek esélyeit nagyban befolyásolja majd az is, hogy Gémesi mint az Önkormányzatok Szövetségének elnöke, milyen erőforrásokat tud „össznemzeti összefogása” szolgálatába állítani. Viszont akik már most is elég jól látszanak ahhoz, hogy egy részletesebb elemzés tárgyát képezzék, nem mások, mint a címben említett két szereplő: az MSZP miniszterelnök-jelöltje és a hamarosan párttá alakuló Momentum Mozgalom.
A szocialista párt arcává váló szegedi polgármestert három dolog erősíti. Az első, hogy hosszú idő után először nem egy programmal állt elő, hanem egy vízióval, egy történettel az ország állapotáról. Programadó beszédében fölvázolt egy határozott, leginkább – a nemzetközi példákat figyelembe véve – baloldali populistaként besorolható narratívát, amellyel összefüggéseiben volt képes beszélni a rendszerváltás utáni Magyarország múltjáról, jelenéről, és persze a kívánatos jövőjéről is. Egy ilyen keret, melynek hiánya komoly versenyhátrányt jelentett az MSZP-nek korábban, megkönnyíti a politikai üzenetek átadását, és képes lehet a választók világképét olyan módon formálni, ahogy arra az egyes (korrupciós vagy egyéb) ügyek önmagukban nem lennének képesek. Botka második előnye az, hogy úgy fest, képes volt maga mögé állítani az egyébként széthúzó szocialista pártot. Míg korábban az MSZP választmányi elnöki posztját sem kapta meg, és már szinte el is vetette a lehetőséget, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje lesz, mostanra szinte minden meghatározó szocialista politikus kiállt Botka László mellett. A szegedi polgármester harmadik előnye pedig nem más, mint a támogatottsága. A Republikon Intézet szerint ő a második legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt, és kedveltsége alig két százalékponttal marad el Orbán Viktor népszerűségétől – vélhetően mind széles körben elismert városvezetése, mind a hasonló kaliberű ellenzéki kihívó hiánya szerepet játszik ebben.
| ||
Botka stratégiáját, illetve hogy melyik az a célcsoport, melyben a jelenleg 16%-on álló pártja növekedési lehetőségét látja, ő maga is világossá tette: egyfelől a pártot választani nem tudó, tehát eddig passzív szavazókra koncentrál, másfelől pedig azokra az aktívakra, akik eddig „jobb híján” szavaztak valamelyik jobboldali pártra. Szövetségkötési stratégiáját is ez határozza meg, leglátványosabban a DK-tól és Gyurcsány Ferenctől való elhatárolódásával. Botka belemehetett volna egy 2014-eshez hasonló összefogásba, amellyel megszerzi a DK fix 5-6%-nyi szavazóját, azonban egyúttal lemond arról a 30-40%-nyi bizonytalanról, akik Orbánt és Gyurcsányt is ugyanannyira elutasítják. Ehelyett inkább láthatóan úgy döntött: szakít a DK-val, megadva az MSZP-nek az esélyt a bizonytalan szavazók megszerzésére, valamint hogy ennek nyomán az első számú kihívóvá válva, a DK-ra is nyomást gyakoroljon, elszívva a szavazói egy részét. Nehezíti a dolgát, hogy túlságosan nyilvánvalóvá teszi mindezt; azzal, hogy a beszédében is kitért Gyurcsányra, nemcsak elterelte a sajtó figyelmét az említett víziójáról, de lehetőséget is adott a DK elnökének, hogy mártírrá váljon a sajátjai szemében, akik az MSZP-ben egyébként is egy Gyurcsányt eláruló pártot látnak. Botka mélyítette az árkot maga és a DK-s tábor között, miközben ilyen látványos gesztusok nélkül szimplán ignorálhatná is Gyurcsányt. Viszont a stratégiája, amely a volt miniszterelnökkel való szakításra épül, fontos lépés afelé, hogy az MSZP kitörjön a baloldal 2010 óta fönnálló karanténjából, és esélye nyíljon a bizonytalanok egy részét maga mellé állítva váltópárttá válni.
| ||
Ezen a ponton viszont komoly ütközés van Botka és a Momentum érdekei között. A Momentum még csak most, a minden várakozást túlszárnyaló aláírásgyűjtési sikerük nyomán válik a politika állandó szereplőjévé. Szervezete a közelében sincs még az MSZP kiterjedtségének, professzionalizmusa viszont már az aláírásgyűjtés során is megmutatkozott, vidéki terjeszkedésével és egyáltalán a dinamizmusával pedig máris komoly szereplőként pozicionálta magát sokak szemében. Minden esélyük megvan rá, hogy kikerüljék a korábbi „megváltó” mozgalmak és politikusok csapdáit; ami viszont történetünk szempontjából a legfontosabb: alapvetően az óellenzékkel szemben határozzák meg magukat. Új politikai kultúrát hirdetnek, amelybe szerintük nem fér bele sem a Fidesz, sem a mostani ellenzéki pártok – ilyenformán alapvetően azok számára lehetnek vonzók, akik vagy bizonytalanok, vagy bizonytalanokból lettek valamelyik párt támogatói. Az utóbbiak – főként az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Jobbik szavazói – kevésbé érdekesek Botka számára; a bizonytalanok annál inkább. A Momentumnak ebben helyzeti előnye van: hiába hoz megújulást Botka, az MSZP mint brand továbbra is jelképe marad annak a világnak, ami miatt ezek a szavazók kiábrándultak a politikából.
A Momentum így keresztülhúzhatja Botka számításait. A mostani, aránytalan választási rendszerben az első és második helyezett közötti különbség dönt, 19, illetve 5% előny pedig elég a Fidesznek a kétharmadhoz, illetve az abszolút többséghez. Könnyen lehet, hogy a Momentum elszívja Botka elől a levegőt, az MSZP növekedését pedig elsősorban csak a már meglévő baloldali táborra korlátozza. Így viszont hiába halad mindkét párt jó irányba, egymás rovására növekednek, és még ha a Fidesz támogatottsága valamelyest gyengül is, akkor sincs nagy esély a kormányváltásra.
A megoldás erre a róka fogta csuka helyzetre nem Botka és a Momentum háborúja – aminek Orbán Viktor minden bizonnyal nagyon örülne –, hanem sokkal inkább az, hogy az ellenzék kitör az aránytalan rendszer logikájából. Egy arányos választási rendszerben ugyanis már minden pártnak a konkrét szavazataránya számítana, így a Fidesz a neki legjobb esetben sem jutna a parlamenti mandátumok többségéhez. Az ellenzék ereje, a Fidesz több mint 50%-os elutasítottsága összefogási (és veszekedési) kényszer nélkül érvényesülhetne, a Fidesz túlhatalma pedig azonnal megszűnne. Az arányos választási rendszer kiharcolása, melynek megvalósítására forgalomban vannak nagyon jól végiggondolt elképzelések, lehet az egyetlen út, amely mentén demokratikus úton, ellenzéki belháború nélkül, már 2018-ban is bekövetkezhet a Botka által áhított kormányváltás – ez pedig fontos lépés lenne a rendszerváltás Momentum elnöke által óhajtott befejezéséhez is. Ha van cél, amiért nem összefoghat, de együttműködhet minden ellenzéki párt, akkor ez az.
